2015. augusztus 30., vasárnap

Heti szumma VI.

Heti szumma a Szembetűnő -többnyire- minden vasárnap jelentkező rovata, mely július 26-án indult útjára. Ebben a rovatban arra invitállak Titeket, hogy közösen elevenítsük fel az adott héten közzétett blogbejegyzéseket, így lehetőség nyílik arra, hogy amit hét közben kihagytál, itt elolvashasd. Fontos, hogy nem a bejegyzéseket ismétlem meg, hanem olyan háttérinformációkat, kiegészítéseket láthatsz, melyek nem kerültek bele a bejegyzésbe, illetve, rögtön átnavigálhatsz nem csupán a könyvről szóló értékelésre, hanem a könyv megrendeléséhez is. Ezek mellett megtudhatod, mely közzétételek voltak a heti kedvencek, és hogy milyen könyvek értékelésére számíthatsz a következő héten. Ugyanakkor felvillantok néhány morzsát a mindennapjaimból, és a Szembetűnő Facebook-hetéből is.

Stephanie Perkins: Anna és a francia csók

Volt egyszer egy amerikai lány és egy francia fiú. Anna jókedvű és aranyos, Étienne okos sármos, gyönyörű, szóval tökéletes...lenne, ha nem lenne foglalt...Stephanie Perkins az Anna és a francia csók romantikus feszültségét mindvégig sistergőn, a vonzalmat pedig magas hőfokon tartja debütáló regényében, amely garantáltan megbizsergeti az olvasót a fejünk búbjától a lábujjunkig. A Blogturné Klub különleges utazásra hív. Ismerd meg az Anna és a francia csókot, és ha szerencsés vagy, megnyerheted a könyvet.


Stephanie Perkins: Anna és a francia csók
Sorozat: Anna és a francia csók
Eredeti megjelenés: 2010.
Hazai megjelenés: 2012.
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Fordította: Pásztor Judit
Téma, műfaj: young adult
Oldalszám: 384 oldal
Csillagérték: 5

Fülszöveg:
Anna nagy várakozással tekint végzős évének kezdete elé atlantai középiskolájában, ahol van egy remek munkája, egy hűséges legjobb barátnője, és egy alakulófélben levő, ígéretesnek tűnő kapcsolata. Így aztán eléggé elkeseredik amiatt, hogy Párizsba kell költöznie egy bentlakásos iskolába - egészen addig, amíg ott nem találkozik Étienne St. Clairrel, aki okos, sármos, gyönyörű, szóval tökéletes...lenne, ha nem volna foglalt. De a Fények Városában a vágyak valahogy mindig utat törnek maguknak. Vajon a szerelmes majdnemek éve a hőn óhajtott francia csókkal ér véget? Stephanie Perkins a romantikus feszültséget mindvégig sistergőn, a vonzalmat pedig magas hőfokon tartja debütáló regényében, amely garantáltan megbizserget minket a fejünk búbjától a lábujjunkig és megolvasztja a szívünket.

2015. augusztus 29., szombat

Böszörményi Gyula: Leányrablás Budapesten

2014-ben a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában, a Vörös Pöttyös sorozat tagjaként jelent meg Böszörményi Gyula: Leányrablás Budapesten című regénye. A kiadó jóvoltából végre én is megismerkedhettem az Ambrózy báró esetei sorozat első részével.


Böszörményi Gyula: Leányrablás Budapesten
Sorozat: Ambrózy báró esetei
Megjelenés: 2014.
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Téma, műfaj: történelmi krimi
Megrendelhető: ITT
Oldalszám: 336 oldal
Csillagérték: legfelső polc

Fülszöveg:
1896-ban, a Milleniumi Ünnepségek forgatagában nyoma vész Hangay Emmának, a Marosvásárhelyről érkezett 16 éves lánynak. Négy évvel később titokzatos távirat érkezik tőle, amit jóval az elrablása után adott fel. Húga, a 17 éves Mili kisasszony azonnal a fővárosba utazik, ahol kezdetét veszi a rémálom, melyben egyetlen támasza a jó hírű, ám igen zord természetű mesterdetektív, Ambrózy Richárd báró.

Megjelenése óta szemezek ezzel a könyvvel. A borító az első pillanattól kezdve levett a lábamról, egyszerűen varázslatos. Számomra tökéletesen illik a címhez is - ami egyébként szintén felcsigázott...és akkor már persze, a fülszöveg által felvillantott cselekményfolyamról talán már nem is kell említést tennem. Hatalmas elvárásokkal és izgatottan vágtam hát bele, hogy megismerhessem Ambrózy báró eseteinek első darabkáját.

2015. augusztus 28., péntek

Silvia Zucca: Asztrológiai útmutató összetört szíveknek

A Libri Kiadó jóvoltából jelent meg idén nyáron Silivia Zucca első kötete, az Asztrológiai útmutató összetört szíveknek. A regény hősnője, Alice barátságot köt Tióval, az asztrológiában otthonosan mozgó sráccal, akinek segítségével felfedezi a csillagok hatását mindennapjaira, s felfedező útra indul a szerelem és az önismeret ösvényein. A Blogturné Klub három bloggere elkísérte őt, tartsatok hát velünk, és a turné végén meg is nyerhetitek a könyvet.


Silvia Zucca: Asztrológiai útmutató összetört szíveknek
Eredeti megjelenés: 2015.
Hazai megjelenés: 2015.
Kiadó: Libri Könyvkiadó
Fordította: Bíró Júlia
Téma, műfaj: chick lit
Oldalszám: 508 oldal
Csillagérték: 6

Fülszöveg:
Alice, az idealista és kissé lökött Mérleg egy feltörekvő tévécsatornánál egyengeti karrierjét. Előző pasija, egy szabadságmániás Vízöntő épp most jelentette be, hogy eljegyzi új barátnőjét, aki ráadásul terhes. Ha még ez nem lenne elég, a csatorna felvesz egy önimádó Oroszlánt, hogy leépítse az oda nem illő munkatársakat. Alice retteg az új főnökétől, de ez nem akadályozza meg abban, hogy fülig beleszeressen.
A lány egyetlen reménye, hogy új barátja, Tio mindent tud az asztrológiáról, és bölcs tanácsokkal látja el őt mind a munka, mind a szerelem terén. Alice el akar menekülni az Oroszlán iránt érzett vonzalma elől, hát beleveti magát az élet sűrűjébe, ahol szexmániás Nyilasokkal, higgadt Bikákkal, kitartó Kosokkal, hazug Halakkal és bosszúszomjas Skorpiókkal hozza össze a sors. Tiónak sikerül annyira zodiákus bűvkörébe vonnia Alicét, hogy az már zöldségest és orvost is születési képlete alapján választ, mígnem legjobb barátnője, a gondoskodó Rák orvoshoz viszi horoszkópfüggősége miatt.
Silvia Zucca Milánóban él, fordítóként és újságíróként dolgozik, szereti az izgalmas lektűröket, a jó kávét, a finom bort és a cuki macskákat. Ez az első regénye.

2015. augusztus 27., csütörtök

Matthew Quick: Napos oldal

Patnek van egy elmélete, miszerint az élete egy film. Egy film, melynek nem csak szereplője, de nézője is egyben...A regény elbűvölő utazásra invitál Pat elméjébe, ahonnan ugyan kissé torz, ugyanakkor végtelenül szívszorongató és szórakoztató is a kilátás. Ahonnan mi is nézői lehetünk Pat filmjének, amely néha szomorú, néha vidám, mint maga az élet. A Blogturné Klub különleges utazásra hív. Ismerd meg a Napos oldalt, és ha szerencsés vagy, meg is nyerheted a könyvet!


Matthew Quick: Napos oldal
Eredeti megjelenés: 2008.
Hazai megjelenés: 2013.
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Fordította: Stern Gábor
Téma, műfaj: pszichés problémák
Oldalszám: 322 oldal
Csillagérték: 7

Fülszöveg:
A regényből nyolc Oscar-díjra jelölt film készült Bradley Cooper, Jennifer Lawrence és Robert de Niro főszereplésével.
Patnek van egy elmélete, miszerint az élete egy film. Egy film, amelynek nem csak főszereplője, de nézője is egyben, és amelynek rendezői székéből maga Isten dirigál. Egy film, amelynek csak és kizárólag akkor várja hepiend a végén, ha kiállja a maga elé állított próbatételeket. Ezek után talán nem meglepő, hogy Pat frissen szabadult egy elmegyógyintézetből. És az sem, hogy egyik leküzdendő akadállyal szembesül a másik után: senki sem hajlandó beszélni vele a nagy Ő-ről, aki jelenleg ex, kedvenc csapata vereséget vereségre halmoz, a talán még nála is furcsább Tiffany folyton ott liheg a nyakában, az új pszichiátere pedig mintha házasságtörésre biztatná, hogy elősegítse gyógyulását. És ha ez még nem lenne elég, egy világhírű szaxofonos kísérti! A regény elbűvölő utazásra invitál Pat elméjébe, ahonnan ugyan kissé torz, ugyanakkor szívszorongató és végtelenül szórakoztató is a kilátás. Ahonnan mi is nézői lehetünk Pat filmjének, amely néha szomorú, néha vidám, mint maga az élet. "Matthew Quick a Napos oldallal igazi szívszorongató regényt alkotott." - Kirkus Rewievs

2015. augusztus 25., kedd

39. Boglári Szüret

Ha augusztus, akkor nyaralás. Ha nyaralás, akkor Balaton. Ha Balaton, akkor Balatonboglár. És ha mindez együtt, akkor Balatonboglári Szüreti Fesztivál! Idén már harminckilencedik alkalommal. Ugyan, részemről ez csupán nagyjából a hat-hetedik részvétel volt - melyhez hozzátartozik egy még a 2000-es évek legelejéről, de vitathatatlanul és megmásíthatatlanul ismét nagyon jól éreztem magam. Többek között azért is, mert egy igazán különleges élményben volt részem. Hogy mi is volt ez, nem titok - a bejegyzés további részében ki is térek rá. A nosztalgia magával ragadott. Az utóbbi időben ugyanis azt vettem észre - egyrészt magamon, másrészt pedig a körülöttem zajló mindenféle eseményzuhatagon -, hogy 2015. a nosztalgia éve. Legalábbis számomra mindenképp. Valamiért így alakult. És én ezt egyáltalán nem bánom.

2015. augusztus 23., vasárnap

Heti szumma V.

Heti szumma a Szembetűnő -többnyire- minden vasárnap jelentkező rovata, mely július 26-án indult útjára. Ebben a rovatban arra invitállak Titeket, hogy közösen elevenítsük fel az adott héten közzétett blogbejegyzéseket, így lehetőség nyílik arra, hogy amit hét közben kihagytál, itt elolvashasd. Fontos, hogy nem a bejegyzéseket ismétlem meg, hanem olyan háttérinformációkat, kiegészítéseket láthatsz, melyek nem kerültek bele a bejegyzésbe, illetve, rögtön átnavigálhatsz nem csupán a könyvről szóló értékelésre, hanem a könyv megrendeléséhez is. Ezek mellett megtudhatod, mely közzétételek voltak a heti kedvencek, és hogy milyen könyvek értékelésére számíthatsz a következő héten. Ugyanakkor felvillantok néhány morzsát a mindennapjaimból, és a Szembetűnő Facebook-hetéből :)

2015. augusztus 16., vasárnap

Heti szumma IV.

A Heti szumma a Szembetűnő -többnyire- minden vasárnap jelentkező rovata, mely július 26-án indult útjára. Ebben a rovatban arra invitállak Titeket, hogy közösen elevenítsük fel az adott héten közzétett blogbejegyzéseket, így lehetőség nyílik arra, hogy amit hét közben kihagytál, itt elolvashasd. Fontos, hogy nem a bejegyzéseket ismétlem meg, hanem olyan háttérinformációkat, kiegészítéseket láthatsz, melyek nem kerültek bele a bejegyzésbe, illetve, rögtön átnavigálhatsz nem csupán a könyvről szóló értékelésre, hanem a könyv megrendeléséhez is. Ezek mellett megtudhatod, mely közzétételek voltak a heti kedvencek, és hogy milyen könyvek értékelésére számíthatsz a következő héten. Ugyanakkor felvillantok néhány morzsát a mindennapjaimból, és a Szembetűnő Facebook-hetéből is.

2015. augusztus 14., péntek

Marc Pastor: Barcelona árnyai

A Libri Kiadó jóvoltából 2015 nyarán jelent meg Marc Pastor regénye, a Barcelona árnyai, mely egy sorozat első kötete. A történet az 1910-es évek Barcelonájába kalauzol bennünket, ahol nem csak a napfényé és a csillogásé volt a főszerep, hanem a sötét és ijesztő éjszakáké, melyeken egy szörny is rettegésben tartotta a várost. A Barcelona árnyai blogturné alkalmával a szörny nyomába eredünk, megtudhatjátok ki volt Enriqueta Martí, vagy éppen Moisès Corvo.


Marc Pastor: Barcelona árnyai
Sorozat: Moisés Corvo (1)
Eredeti megjelenés: 2012.
Hazai megjelenés: 2015.
Kiadó: Libri Könyvkiadó
Fordította: Varju Kata
Téma, műfaj: történelmi krimi
Oldalszám: 320 oldal
Csillagérték: 8

Fülszöveg:
Barcelona utcáit egy rém tartja rettegésben.
Gyerekek tűnnek el nyomtalanul a koszos és sötét sikátorokban.
Talán maga az ördög bújik meg az árnyak között, ő csábítja magához az ártatlanokat. A rendőrség tehetetlen és közömbös, Moises Corvo felügyelő azonban eltökéli, hogy véget vet a gaztetteknek, és megbünteti elkövetőjüket. Nyomozása nemcsak versenyfutás az idővel, de valóságos ördögűzés is: végig kell járnia a katalán főváros nyomornegyedeit, luxusbordélyait, a fényűző kaszinók és gyomorforgató kanálisok világát. Amikor a valóság napvilágra kerül…, az mindennél elborzasztóbb.


2015. augusztus 13., csütörtök

Simone Elkeles: Tökéletes kémia

A Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából jelent meg Simone Elkeles, hazánkban is sokak által kedvelt Tökéletes kémia sorozata. Ezúttal öt blogger tollából - összesen 11 állomáson - olvashattok mind a három kötetről. Megismerhetitek, sőt, ha velünk játszotok, tiétek is lehet az egyik példány!


Simone Elkeles: Tökéletes kémia
Sorozat: Perfect Chemistry (1)
Eredeti megjelenés: 2008.
Hazai megjelenés: 2011.
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Fordította: Neset Adrienn
Téma, műfaj: young adult
Oldalszám: 412 oldal
Csillagérték: 9

Fülszöveg: 
Chicago külvárosában, a Fairfield gimiben mindenki tudja, hogy a kerület északi és déli negyedeinek lakói között kibékíthetetlen ellentétek húzódnak. Így amikor a pomponlányok csapatkapitánya, Brittany Ellis mellé Alex Fuentest, egy helyi bűnbanda tagját osztják be tanulópárnak kémiaórán, az eredmény borítékolható: ezek ketten robbanékony egyveleget képeznek. A fiatalok egyike sem számol azonban egy meglepő kémiai reakcióval: a szerelemmel. Vajon sikerül-e legyőzniük saját előítéleteiket és családjuk, barátaik ellenszenvét a másik iránt? Sikerülhet-e a látszólag lehetetlen?

Györe Gabriella: Nőgyakorlat (kötésminták)

Néhány hónapja jelent meg Györe Gabriella: Nőgyakorlat (kötésminták) című első verseskötete. Nagy örömmel vettem a költőnő felkeresését, és még nagyobb örömmel számolok be most Nektek a kötet kapcsán megfogalmazódott gondolataimról.


Györe Gabriella: Nőgyakorlat - kötésminták
Megjelenés: 2015.
Kiadó: Syllabux Kiadó
Oldalszám: 106 oldal
Csillagérték: 10

Fülszöveg:
A vers egy igazán praktikus dolog.
Mindenfélére használni lehet. Bele lehet dobni a fürdővízbe, és mellé lehet feküdni az ágyba. El lehet siratni, mint a nagymamát, és ki lehet húzni az orrunkból, mint a taknyot. Mutogatni lehet, mint a punit a mosdóban, és lehet vele rajzolni egy pelikánt. El lehet veszíteni és rá lehet csörögni, ki lehet nyitni és be lehet zárni. Meg lehet ünnepelni, mint az első menzeszt, és ki lehet kaparni, mint a sütőből a több napos csirkét. De hogy vajon kedves, lelkes, értő olvasókat lehet-e neki szerezni, azt már nem tudom. Ez már egy sokkal bonyolultabb ügy. Viszont a Nőgyakorlat versei jó eséllyel indulnak. Ebben biztos vagyok.
Erdős Virág
Györe Gabriella (1974) Budapesten született. Hívták kislányomnak, jó - és rossz tanulónak, diplomásnak, magasan képzett irodai alkalmazottnak, gyámi tanácsadónak, újságírónak, szerkesztőnek, szerelmemnek, szeretőnek, barátnak, s más neveken. Fordításai Morgenstern Bitódalaiból 2014-ben jelentek meg a Syllabuxnál. Ez az első önálló kötete.


2015. augusztus 10., hétfő

Monika Peetz: Léböjt Hotel

A Park Könyvkiadó gondozásában idén jelent meg Monika Peetz nagy sikerű kötetének, a Keddi nők folytatása, a Léböjt Hotel. Ugyan a sorozat első részéhez nem volt szerencsém, kíváncsian vágtam neki, hogy megismerhessem az öt barátnőt.


Monika Peetz: Léböjt Hotel
Eredeti megjelenés: 2012.
Hazai megjelenés: 2015.
Kiadó: Park Könyvkiadó
Fordította: Lendvay Katalin
Téma, műfaj: chick lit
Oldalszám: 352 oldal
Csillagérték: 8

Fülszöveg:
1 hét, 5 nő, 0 kalória - a Keddi nők újra akcióban!
Másfél évvel sorsfordító zarándokútjuk után a keddi nők újabb közös nyaralásra indulnak. Hét nap tökéletes kikapcsolódás: se férfiak, se család, se internet, se telefon. Egy teljes hét a léböjtkúra, a salaktalanítás és a méregtelenítés Bermuda-háromszögében, hogy nyomtalanul eltűnjenek a fölös kilók, a méreganyagok, a munkahelyi stressz és a családi gondok. Ám hamar kiderül, nem a farkaséhség az egyetlen, amivel meg kell küzdeniük, mert nem csak a kilóktól, a múlttól sem olyan könnyű megszabadulni.
Monika Peetz író, dramatgurg, forgatókönyvíró. Keddi nők című regénye 2010-ben jelent meg Németországban, és még abban az évben több mint egymillió példány kelt el belőle. Azóta 23 nyelvre lefordították, és meg is filmesítették.


2015. augusztus 9., vasárnap

Heti szumma III.

Vészesen fogy a nyár, pedig az én lendületem még csak most érkezett meg igazán! De nem búslakodom! Ti se tegyétek, inkább élvezzünk ki minden percet a nyárból! Ugyan ezen a héten csak három új bejegyzéssel bővült a blog, ráadásul az egyik még nem is teljesen hivatalos, de a "háttérmunkálatok" közben is lankadatlanul zajlanak.
A Facebook-élet pedig egy pillanatra sem áll meg, sőt! Ezen a héten felkeresett egy olvasott internetes portál, amely felfigyelt a Szembetűnő-projektre, és az egyik recenzióm felhasználásával népszerűsítette Nicholas Sparks egyik regényét. Kitaláljátok, melyik volt az? Ha nem szeretnétek találgatni, görgessetek lejjebb, és minden kiderül...avagy ez történt ezen a héten...

2015. augusztus 4., kedd

Féléves Könyves Kiakadás Tag

Nagyon régen volt már book tag a blogon, pedig sokszor akadok rá olyanokra, melyek tényleg tetszenek....csak aztán - tudjátok, hogy van ez - nehezen veszem rá magam, hogy kitöltsem. Viszont a Féléves Könyves Kiakadás annyira megtetszett az Always Love a Wild Book blogon, hogy azonnal lecsaptam rá! Köszönöm az említett blog tulajdonosának, Szandinak, hogy kihívott ;) 

De lássuk is a kérdéseket. Megint nincs egyszerű dolgom - de segítségül hívom a Molyt, a blogot és - naná - az emlékeimet is. A kérdőív végigkérdez az egész éven, de az eddigi élmények után érdeklődő pontoknál figyeltem arra, hogy tényleg csak a júniusig olvasottakkal válaszoljak. De elég a szóból! Nagy levegő, és start!

2015. augusztus 3., hétfő

Heti szumma II.

Igazán pörgős és eseménydús hét áll mögöttem. Ugyan még mindig nagy fájdalmam, hogy a hét csak az utolsó napjaira sűrűsödik be, de ezen még javíthatok - minden csak rajtam áll, nem igaz? J
Mindennek nézzük a jó oldalát! A legörvendetesebb a sűrű hétvégében és a pörgős napokban, hogy szinte csak és kizárólag kellemes élményekről számolhatok be Nektek: növekvő kedvelésszámról, pozitív visszajelzésekről, jó könyvekről - melyekről ráadásul Ti is nagyon szerettetek olvasni - és sok-sok vidám pillanatról. De mivel nem egy cukormázas történetet olvasol épp, természetesen egy apró csalódásról is szólnom kell. Vagyis szólnom kellene. Sokat gondolkoztam azon, szánjak-e a témának külön bejegyzést, vagy egyszerűen ebben a rovatban írjak róla. Végül úgy döntöttem: egyiket sem teszem. Talán csak annyit: a bloggervilágban eddig nem tapasztalt kellemetlenség "áldozata" lettem (tudjátok, az a bizonyos utolsó csepp), de végül ennek is lássuk meg a pozitív oldalát: kedves bloggertársaim és az általam kedvelt könyves oldalak adminisztrátorai  elláttak jó tanácsokkal, megosztották velem hasonló tapasztalataikat. Ezúton is köszönöm Nekik, hogy számíthatok rájuk - természetesen, ez kölcsönös J
Lássuk tehát, a Heti szumma történetének második bejegyzését!