2016. május 12., csütörtök

Eurovízió 2016 - második elődöntő

Az idei ESC-logó, illusztráció
Az első tízesünk, no és a biztos döntőseink már megvannak. Ma fény derül, kik csatlakoznak a szombati fináléhoz. A keddi elődöntő-beharangozós bejegyzésem összeszerkesztését egészen mókásnak tartottam ahhoz, hogy a második csapattal is végigzongorázzam az esélyeket. Bár be kell vallanom, egy cseppet tartok attól, hogy akit esetleg most túlhájpolnék - mint kedden az orosz dalt - a végén csalódást okoz. De valahogy csak kibírom. És végül is: a tízből nyolc továbbjutót kedden eltaláltam. Ha emlékeztek a tegnapi összefoglalós bejegyzésemre: "alig néhányszor" meg is említettem, hogy Bosznia-Hercegovina és Izland nagyon fog hiányozni a döntőből. Nézzük, a második etapból kikre számítok szombaton! 

Stockholmi banner, ESC




Naivan azt gondoltam, a csütörtöki elődöntő tíz legjobbját majd könnyebb lesz összeszedegetni, azonban elsőre túl sokat, második körben pedig túl kevés dalt választottam be a döntősök táborába. A kettőt összefésülve említem meg saját jóslataimat. Annyi biztos, hogy ebben a csoportban is van három abszolút kedvencem. Az első rögtön a kis kakukktojásunk, Ausztrália. A messzi szigetország idén sokszorosan meghálálta indulási jogát, Dami Im Sound of silence-e első hallgatás óta megfogott, kíváncsian várom az élő előadást.


A következő kiemeltem szintén meglepetés. Tavaly - Ausztráliához hasonlatosan - kicsit túlértékeltnek tartottam a belga dalt, de idén szerencsére ők is rám cáfoltak, illetve megleptek egy - helyén kezelve - jó kis dallal. Laza, fiatalos, fülbemászó és vidám. 


A harmadik kis kedvencem a második csoportból Bulgária versenydala. Idén megint szóba került több fórumon és az első elődöntős közvetítésen, hogy van-e "tipikus Eurovíziós dal". Szerintem, van...de mi ezzel a probléma? Feltehetően Poli Genova dala is az. Sőt, a miénk is az. Nincs ezzel semmi gond. Kikapcsol? Tetszik? Ezért nézem és hallgatom? Na, ugye!


E három dal mellett még DániaLettország és Szerbia továbbjutását várom leginkább. A megmaradt négy hely sorsa nem annyira egyértelmű. Egyrészt, mert számomra az ír és a litván rémesen hasonlítanak egymásra. Pedig amúgy nem igazán egyeznek, de valahogy ez a két dal a megfoghatatlanul tucat kategória számomra. Ettől persze még működhet - akár mindkettő. Ami még esélyes nálam, az Lengyelország - erősen Házibuli-feelinget árasztó - dala.  A lírai vonalat erősítendő pedig Izrael léphet még a döntő útjára. Vagy Svájc? Nem annyira egyszerű. De maradjunk ennél a listánál, maximum majd jól meglepődöm este :) 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése