2017. március 31., péntek

Borítóleleplezés - Napsötét

Kae Westa művei még ismeretlenek előttem, viszont a Blogturné Klub bloggereitől nagyon sok elismerő szót hallottam róluk, így úgy gondoltam, én is élek a lehetőséggel, hogy az elsők között mutathassam meg nektek a szerző legújabb regényének borítóját!

Kae Westa: Napsötét
Várható megjelenés: 2017. tavasz
Kiadó: Delta Vision

Fülszöveg:

Túmilar világát elborította a Homály. A régi dicsőség a múlté: a pusztává lett földeket homályszülöttek légiói dúlják, és senki sem maradt, aki szembeszállhatna velük. Az Alkotók hatalma megtört, teremtőerejük elenyészett – rabláncon sínylődnek Mindenek Sötét Fejedelmének birodalmában, gyermekeik közül pedig csupán egy élte túl a végromlást. Most ez az egy tartja fogságban őket. Vrudla, a Kárhozott beteljesítette a bosszúját. Valaha ő volt a Nap az égen, az Alkotók lánglelkű Elsőszülöttje, aki szembeszegült a tilalmakkal, és elszabadította a pusztulást. Most kiválasztott: seregvezér, aki előtt egyetlen had sem állhatott meg, bajnok, aki diadalmaskodott egykori elöljárói felett, szerető, akit Mindenek Sötét Fejedelme, a testet öltött Homály emelt maga mellé… a folyvást zsugorodó világ peremén azonban feltűnik egy ragyogó ismeretlen, aki mindent felborít körülöttük és közöttük. Mit tehet a Nap, ha a vetélytársa maga a Fény? Hűséges maradhat-e az örök lázadó, ha lábbal tiporják a kiváltságait? Létezhet-e megváltás egy haldokló világ számára, amiről már a hajdani és új urai is lemondtak?

2017. március 30., csütörtök

Borítóleleplezés - Őszi dobszó

A Könyvmolyképző Kiadó gondozásában a Könyvfesztiválra érkezik Diana Gabaldon nagysikerű sorozatának, az Outlander negyedik része.  A monumentális, csaknem 1200 oldalas történet borítójáról hull le a lepel ebben a bejegyzésben!

Diana Gabaldon: Őszi dobszó
Sorozat: Outlander (4) 
Eredeti megjelenés: 1997. 
Várható megjelenés: 2017. tavasz
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Fordította: Farkas János
Előrendelhető: ITT
Moly: ITT

Fülszöveg:
Meddig megy el egy nő, hogy megtalálja az apját a szerelmét a végzetét? Túl a tengereken… téren és időn… még a síron is. Skóciában kezdődött, egy ősi kőkörnél. Ott, ahol a kiválasztottak számára megnyílik egy átjáró a múltba – vagy a halálba. Claire Randall túlélte ezt az elképesztő utazást, méghozzá nem is egyszer, hanem kétszer. Első útja végén Jamie Fraser, a 18. századi skót harcos ölelő karjai között kötött ki, akinek iránta érzett szerelme legendássá vált – egy tragikus szenvedély meséjévé, melynek végén Claire visszatért a jelenbe, hogy világra hozza a férfi gyermekét. A nő két évtized elteltével másodjára is útra kelt, ezúttal Amerikába, ahol a határvidéken újra találkozott Jamie-vel. Valakit azonban hátrahagyott a huszadik században: a lányukat, Briannát... Brianna felkavaró felfedezést tesz, ami a kőkörhöz vezeti őt, ahol a lány a félelmetes ismeretlenbe veti magát. Miközben anyja és sosem látott apja után kutat, kockára teszi saját jövőjét, hogy megváltoztassa a történelmet… és, hogy megmentse szülei életét. De ahogy Brianna beleveti magát a feltáratlan vadonba, egy szívszorító találkozás folytán talán örökre a múltban ragad… vagy ott, ahol lennie kell, ahová a szíve és lelke kötődik…

Borítóleleplezés - Boy 21

A Könyvmolyképző Kiadó gondozásában a Könyvfesztiválra érkezik a Napos oldal szerzőjének, Matthew Quick új regénye, a Boy 21. Ebben a bejegyzésben megnézhetitek a kötet borítóját!

Matthew Quick: Boy 21
Eredeti megjelenés: 2012.
Várható megjelenés: 2017. tavasz
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Fordította: Stern Gábor
Előrendelhető: ITT
Moly: ITT

Fülszöveg:
Finley élete sosem volt könnyű. Két dolog azonban mindig tartotta benne a lelket: a kosárlabda és a barátnője. Aztán megérkezik az életébe egy harmadik dolog: Russ. Egy finoman szólva is furcsa fiú, aki azt állítja, a világűrből érkezett és bár az ország egyik legjobb ifi kosarasa, a világért sem volna hajlandó pályára lépni. Finley mindenkinél jobban megérti Russt, segítene is rajta, de van egy bökkenő: Russ minél jobban lesz, Finley annál rosszabbul. A két fiú mégis összebarátkozik, és ennek egészen váratlan következményei lesznek…

2017. március 28., kedd

Carrie Fisher: A hercegnő naplója

A Libri  Kiadó jóvoltából jelent meg hazánkban is Carrie Fisher önéletrajza, A hercegnő naplója, amelyben feleleveníti azokat az eseményeket, amelyeket annak idején 19 éves fejjel fel se fogott, de ma már szinte legendásnak számít. Tarts velünk  március 25. és április 2. között az öt állomásos turnéra, ahol te is kicsit részese lehetsz annak, hogy lett egy fiatal lányból több generáció példaképe. S ha velünk játszol és szerencsés vagy, megnyerheted a kiadó által felajánlott három példány egyikét.

Carrie Fisher: A hercegnő naplója
Hazai megjelenés: 2017. március
Kiadó: Libri Könyvkiadó
Fordította: Bozai Ágota
Téma, műfaj: memoár, film
Megrendelhető: ITT
Terjedelem: 244 oldal
Csillagérték: 9

Fülszöveg:
A hercegnő naplója szellemes, provokatív, őszinte, intelligens és szókimondó. Épp olyan, mint szerzője volt, a napló megszületésekor mindössze 19 éves Carrie Fisher. A színésznő emlékei rendezgetése közben, régi újsághalmok között bukkant rá saját, kézzel írott naplójára, és szembesült egykori tinédzser önmagával, azzal, hogy milyen is volt megélnie a Csillagok háborújának forgatását vagy éppen „hosszúra nyúlt egyéjszakás kalandját” színésztársával, Harrison Forddal. A hercegnő naplója ezekről az intimitásokról is beszámol, igazán egyedivé azonban az időutazás teszi: az idősebb Carrie Fisher találkozása a 19 évessel. A könyvben a hatvanéves színésznő emlékei a stábról, a forgatásról, a szerelemről, a sikerről vagy éppen a függőségekről izgalmasan keverednek, vetülnek a kézzel írott napló szövegeire. Utóbbiakból egy sokkal naivabb, sebezhetőbb nő képe rajzolódik ki, akiben azonban csírájában ott van már az excentrikus, vicces, intelligens, nagydumás Carrie Fisher is. Utolsó kötete ékes bizonyíték rá, hogy nem csupán egy hollywoodi szupersztárt, generációk ikonját, de egy kiváló írót is elveszítettünk a személyében.

Bill Burnett-Dave Evans: Tervezd meg az életed

Az egyetemen rengeteg tudást igyekszenek a fejekbe verni, de ez sokszor úgy tűnik, az oktatási rendszer nem látja a fától az erdőt. Sok apróságot belevernek a fejekbe, de az élet valódi értelméről és arról, hogyan is kellene jól élni, nem tanítanak semmit. De azért akadnak kivételek! A Tervezd meg az életed című könyv is egy ilyen kurzus alapján jött létre, és ha az egyetemen nem is oktatták nekünk, mi, a Blogturné Klub tagjai most a könyvön keresztül próbáljuk felfedezni, hogyan is kövezhetnénk ki az utat magunknak a boldog élet felé. Tartsatok velünk négy állomásos turnénkon, válaszoljátok meg a feltett kérdéseket helyesen, és akár Ti is belevethetitek magatokat az életetek megtervezésébe Bill Burnett és Dave Evans segítségével!


Bill Burnett-Dave Evans: Tervezd meg az életed
Hazai megjelenés: 2017. március
Kiadó: Bookline Könyvek
Fordította: Kelemen László
Téma, műfaj: ismeretterjesztő
Megrendelhető: ITT
Terjedelem: 288 oldal
Csillagérték: 7

Fülszöveg:
No ​1. New York Times Bestseller

A Stanford Egyetem professzorai segítenek abban, hogy életünk bármely életszakaszában a fejlődés útjára léphessünk, és végre azzá válhassunk, akivé valóban szeretnénk. Életünk egészére hatással vannak a dizájnerek. Elég csak körülnéznünk a munkahelyünkön, vagy a lakásunkban és lépten-nyomon okostelefonokba, tabletekbe, formatervezett székekbe, asztalokba botlunk. Ezeket mind olyanra tervezték, hogy kényelmesen és egyszerűen használhassuk őket, és közben alkalmasak legyenek a funkciójuk betöltésére is. Minden egyes tervezői feladat egy problémafelvetéssel kezdődik, amelynek megoldására egy csapat vállalkozik, amely addig finomítja elképzeléseit amíg a lehető legjobb végeredményig el nem jut.

2017. március 27., hétfő

Borítóleleplezés - A varázslat tava

A Könyvmolyképző Kiadó gondozásában a Könyvfesztiválra érkezik Sarah Addison Allen regénye, a Lost Lake - A varázslat tava. A kötet már előrendelhető, s ebben a bejegyzésben a borítóról is lehull a lepel!

Sarah Addison Allen: Lost Lake - A varázslat tava
Eredeti megjelenés: 2014.
Várható megjelenés: 2017. tavasz
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Fordította: Molnár Edit
Előrendelhető: ITT
Moly: ITT

Fülszöveg:
Eby Pim képeslapon látta először a Lost Lake-et. Egy régi fotó, rajta néhány vastag betűvel szedett szó, ám Eby úgy érezte, mintha a jövőjébe pillantana bele. Mindez fél emberöltővel ezelőtt történt. És a tó hirtelen feldereng Eby múltjából. Férje, George, már rég eltávozott. A fárasztó rokonok is elmentek. Semmi sem maradt, csak néhány tóparti kabin, ami sikeresen ellenállt a georgiai hőségnek és párának, továbbá a kallódók maroknyi csapata, akik – kimondatlan álmaiktól és vágyaiktól vezérelve – évről évre hűségesen ellátogatnak a Lost Lake-hez. Ez nem csekélység, Eby ennek ellenére kijelenti, az idei lesz az utolsó nyár, amit a tónál tölt, aztán eladja a területet egy építési vállalkozónak. Amíg az utolsó szalmaszálat jelentő családtag be nem kopogtat hozzá. Kate Pheris tizenkét évesen az utolsó legszebb vakációját töltötte a Lost Lake-nél; még azelőtt, hogy megismerte volna a magányt, a fájdalmat, a veszteséget. Azóta ezek az érzelmek uralják az életét, de azért – talpraesett lányának, Devinnek, és saját céltudatosságának köszönhetően – a remény sem halt ki a szívéből. Talán a Lost Lake-nél Devin kiélvezheti gyerekkorának utolsó hónapjait... és Kate is újra felfedezheti azt a valamit, ami annak idején olyan hirtelen siklott ki az ujjai közül. Az emberek egymás után zarándokolnak el a tóhoz, hátha ott megtalálják azt, amit már oly régóta keresnek: szeretetet, megnyugvást, reményt az újrakezdésre, békét, egy rejtély megoldását, a felejtés lehetőségét. De vajon még időben érkeznek? A különleges hangulatú, varázslatos regény Sarah Addison Allen egyik legkiválóbb írása az ember titkos vágyairól és a hétköznapi csodákról, amelyek a legvalószínűtlenebb helyeken lepnek meg minket.

2017. március 24., péntek

Jodi Picoult: Magányos farkas

Az Athenaeum jóvoltából újabb Jodi Picoult regény érkezett a hazai könyvesboltok polcaira 2017 elején! Bár még nem olvastam tőle sokat, akad jó néhány olyan vonulat, ami miatt kifejezetten magával ragadnak Picoult történetei. A legkiemelkedőbb az Isten-kérdés. Persze, nem feltétlenül teológiai értelemben, de olvasás közben akarva-akaratlanul elgondolkozunk a témán. Ki Isten? Mi lehetünk istenek? Játszhatjuk, hogy azok vagyunk? Dönthetünk mások élete felett? Biztos?

Jodi Picoult: Magányos farkas
Eredeti megjelenés: 2012.
Hazai megjelenés: 2017.
Kiadó: Athenaeum
Fordította: Babits Péter
Téma, műfaj: lélektani regény
Megrendelhető: ITT
Terjedelem: 480 oldal
Csillagérték: 7

Fülszöveg:
Az igazi kérdés nem is az, miért vonultam ki a világból. Sokkal inkább az, hogy mi vett rá a visszatérésre. A tizenhét éves Cara és neves farkasszakértő édesapja autóbalesetet szenved. A férfi kómába esik, a család élete örökre megváltozik. A fekete bárányként kezelt Edward is kénytelen hazatérni önkéntes száműzetéséből, hogy egyedüli nagykorú családtagként rendezze apja hátrahagyott ügyeit. A volt feleség időközben új családot alapított, de most neki is szembe kell néznie a múlt elvarratlan szálaival. Hármuknak kell meghozni a végső döntést, de van-e joguk istent játszani egy olyan időben, amit hosszú évek sérelmei árnyékolnak be? Hűtlenség, hazugságok, magány és kirekesztettség, ezekkel kell szembesülniük Jodi Picoult hőseinek, mielőtt határoznak életről és halálról…

2017. március 13., hétfő

Chaja Polak: Salka

A Park Könyvkiadó gondozásában jelent meg 2016-ban Chaja Polak: Salka - Egy anya portréja című életrajzi ihletésű könyve, mellyel édesanyjának kíván emléket állítani.

Chaja Polak: Salka
Eredeti megjelenés: 2004.
Hazai megjelenés: 2016.
Kiadó: Park Könyvkiadó
Téma, műfaj: életrajzi, holokauszt
Fordította: Gera Judit
Megrendelhető: ITT
Terjedelem: 240 oldal
Csillagérték: 6

Fülszöveg:
„Hirtelen eszembe jut a járása. Ahogy határozott, kemény léptekkel átmegy az utcán. Azóta se láttam soha senkit, aki így járt volna; a mozgás a csípőjéből indult, és olyan mohóság volt benne, mintha minden lépés, minden láblendítés maga lenne a győzelem, a diadalkiáltás: jövök, jövök, élek, élek. Olyan boldogság, amiről minden kétség nélkül azt hitte, hogy az egész világgal osztozik benne." Chaja Polak Salka című művében holokauszt-túlélő édesanyjának állít emléket. Salka a 20. század legnagyobb részét végigélte, és a század eseményei élete minden pillanatát meghatározták, sőt befolyásolták. Története egyúttal az elmúlt évszázad története is, mely nemcsak a remény és csodák százada, hanem a modern történelem legnagyobb bűncselekményének évszázada is volt.

2017. március 9., csütörtök

Roald Dahl: Boszorkányok

Te láttál már boszorkányokat? Lehet, hogy már találkoztál is velük, de nem tudtál róla? Roald Dahl Boszorkányok című könyvének főszereplői IGAZI BOSZORKÁNYOK, akik hétköznapi házakban élnek, és úgy néznek ki, mint bármelyik hétköznapi nő, ám céljuk elég kegyetlen. Ezek az undok és utálatos boszorkányok szeretnék eltüntetni a környékükön élő gyereket. Tarts velünk a turnén, ahol öt blogger megismertet téged is Roald Dahl különleges könyvével. A turné végén neked is lehetőséged van megnyerni egy példányt Roald Dahl fantasztikusan szórakoztató könyvéből. Boszorkányvadászatra fel!

Roald Dahl: Boszorkányok
Eredeti megjelenés: 1983.
Hazai megjelenés: 2017. (2001.)
Kiadó: Kolibri
Fordította: Pék Zoltán
Illusztrálta: Quentin Blake
Téma, műfaj: gyermekkönyv
Megrendelhető: ITT
Terjedelem: 240 oldal
Csillagérték: 8

Fülszöveg:
Az IGAZI BOSZORKÁNYOK hétköznapi ruhát hordanak, és szakasztott úgy néznek ki, mint a hétköznapi nők. Hétköznapi házakban élnek, és RENDES ÁLLÁSUK van. Ezért is olyan nehéz őket nyakon csípni. Egy IGAZI BOSZORKÁNY olyan utálkozó utálattal utálja a gyerekeket, hogy olyan utálkozó utálatot elképzelni sem tudsz. Egy IGAZI BOSZORKÁNY folyton-folyvást terveket sző, hogy megszabaduljon a felségterületén lakó gyerekektől. Az a szenvedély élteti, hogy egymás után sorra elbánjon velük. Egész álló nap csak ezen jár az esze. Ez a könyv nem mese. Ez a könyv IGAZI BOSZORKÁNYokról szól, akik a legveszélyesebb élőlények a föld kerekén. Ráadásul attól lesznek kétszeresen veszélyesek, hogy nem látszanak veszélyesnek. Ezért is mesél el Nagymama az unokájának mindent, amit hosszú élete során sikerült a boszorkányokról kinyomoznia. Pedig akkor még nem is sejti, milyen veszedelmes kalandba keveredik a fiú hamarosan, amikor egy szállodában váratlanul az angliai Boszorkányok Titkos Társaságának éves ülésén találja magát…

2017. március 7., kedd

W. Bruce Cameron: Egy kutya négy útja

Az Egy kutya négy élete film sikere nyomán itthon is új kiadásban jelent meg a regény folytatása, az Egy kutya négy útja. Bizony, főhősünk küldetése még nem ért véget, most az a feladata, hogy megvédje Ethan unokáját, C.J.-t! Kövesd velünk végig a blogturnét, ahol megtudhatod, sikerrel jár-e minden idők egyik legimádnivalóbb kutyája. A turné során a Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából egy példányt kisorsolunk a regényből.

W. Bruce Cameron: Egy kutya négy útja
Sorozat: Egy kutya négy élete (2)
Eredeti megjelenés: 2012.
Hazai megjelenés: 2017. (2015.)
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Fordította: Vincze Judit Andrea
Téma, műfaj: családi
Megrendelhető: ITT
Terjedelem: 352 oldal
Csillagérték: 7

Fülszöveg:
Miután számtalan kalandos életen át kereste küldetését, Buddy immár biztos benne, hogy végre megtalálta, és teljesíti is azt. Mégis valahányszor végignézi, ahogy az eleven Clarity újból és újból bajba kerül, Buddy meggyőződik róla, hogy a lánynak szüksége van saját kutyára.
Amikor Buddy újjászületik, repes az örömtől, mikor Clarity, akiből azóta érdeklődő, de problémás tini lett, magához veszi. Azonban hirtelen elválasztják őket egymástól, és a kutya kétségbeesik – vajon ezentúl ki viseli Clarity gondját?

2017. március 3., péntek

Szakáczky Edit: Lélektérkép

Az Ad Librum Kiadó gondozásában jelent meg Szakáczky Edit verseskötete, a Lélektérkép. A kötet csodás borítójával azonnal felhívta magára a figyelmem, kíváncsi voltam, mi rejtőzik alatta.

Szakáczky Edit: Lélektérkép
Megjelenés: 2016.
Kiadó: Ad Librum Könyvkiadó
Téma, műfaj: verseskötet
Megrendelhető: ITT
Terjedelem: 120 oldal
Csillagérték: 4

Fülszöveg:
E verseskötet egy színes, izgalmas, változatos gyűjtemény, amely valójában nem más, mint egy lélek kalandos belső útkeresése. Az utazás hétköznapi helyszíneken zajlik, mégis megannyi érzelem, élmény és izgalmas felfedezés vár arra az olvasóra, aki sze­ret gondolatban elmerülni a lélek tengerében, s partot érni egy rejtélyes szigeten, hogy bejárja a Lélektérképet. Milyen lehet az éjjeli napsütés, milyen csodák rejtőznek sötét erdők, padlások mélyén, milyen szép és dallamos lehet a csend hangja? Hogyan képes a világjáró vándor meg­birkózni az útjába kerülő akadályokkal, és milyen harcok árán vívja ki végül a végső győzelmet? Hogyan lehet képes egy lélektelen buszmegálló könnyeket csalni az em­ber szemébe? Sok-sok érdekes kérdés vár megválaszolásra, ebben az időnként szé­dítő magasságokat és ijesztő mélységeket sem nélkülöző gyűjteményben, melyben megtalálhatóak könnyed, dallamos, már-már mesés versek, de mély lelki tartalma­kat mutató írások is. Tartson velem! Kísérje el útján a világjáró vándort, aki valójában a szobából sem mozdult ki, mégis kalandok ezreit élte át...

Nicolas Barreau: Egy este Párizsban

2017 februárjában a Park Könyvkiadó újra megörvendeztette a romantikus szíveket, hiszen megérkezett hazánkba Nicolas Barreau legújabb regénye, az Egy este Párizsban. A Blogturné Klub négy bloggere ered a történet nyomába, hogy bemutassa Nektek a kötetet. Tartsatok velünk, s nyerjétek meg a három nyereménykönyv egyikét!

Nicolas Barreau: Egy este Párizsban
Eredeti megjelenés: 2013.
Hazai megjelenés: 2017. február
Kiadó: Park Könyvkiadó
Fordította: Fodor Zsuzsa
Téma, műfaj: romantikus
Megrendelhető: ITT
Terjedelem: 312 oldal
Csillagérték: 8

Fülszöveg:
Alain Bonnard, egy kis párizsi művészmozi tulajdonosa, javíthatatlan álmodozó. Feltűnik neki, hogy szerdánként az esti vetítésen gyakran ott ül egy csinos, piros kabátos fiatal nő, aki a 17. sornak mindig ugyanarra a helyére vesz jegyet. Alainnek megtetszik a lány, és meghívja vacsorára. Csodálatos estét töltenek el, ám a szépséges idegent ekkor látja utoljára. Hova tűnhetett? Alain mindent elkövet, hogy a nyomára bukkanjon, s közben filmbe illő kalandokban lesz része.

2017. március 2., csütörtök

Váróterem - 2017. március

Márciusban is több ígéretes könyv érkezik, ezzel pedig gyorsan ellent is mondtam annak, hogy a márciusi váróteremben mindössze négy könyvet gyűjtöttem össze. Ez több okból alakult így. 
Egyrészt igyekeztem azokra a kötetekre fókuszálni, amiket ténylegesen szeretnék elolvasni, és amelyekről előreláthatóan írni is fogok márciusban vagy áprilisban. Másrészt, szokásaimtól eltérően most előre pillantottam az eddig bejelentett áprilisban várható könyvek listájára, ami minden túlzás nélkül nagyon impozánsnak ígérkezik. Tudjátok, áprilisban Húsvét és Könyvfesztivál is lesz, úgyhogy a nagyobb sikerkönyveket inkább arra a hónapra időzítették. Mindenesetre a most összegyűjtött könyveknek sincs semmi okuk a panaszra, ráadásul nagyon várom, hogy olvashassam őket! :)