2017. március 2., csütörtök

Váróterem - 2017. március

Márciusban is több ígéretes könyv érkezik, ezzel pedig gyorsan ellent is mondtam annak, hogy a márciusi váróteremben mindössze négy könyvet gyűjtöttem össze. Ez több okból alakult így. 
Egyrészt igyekeztem azokra a kötetekre fókuszálni, amiket ténylegesen szeretnék elolvasni, és amelyekről előreláthatóan írni is fogok márciusban vagy áprilisban. Másrészt, szokásaimtól eltérően most előre pillantottam az eddig bejelentett áprilisban várható könyvek listájára, ami minden túlzás nélkül nagyon impozánsnak ígérkezik. Tudjátok, áprilisban Húsvét és Könyvfesztivál is lesz, úgyhogy a nagyobb sikerkönyveket inkább arra a hónapra időzítették. Mindenesetre a most összegyűjtött könyveknek sincs semmi okuk a panaszra, ráadásul nagyon várom, hogy olvashassam őket! :)


Libri

Carrie Fisher: A hercegnő naplója
Várható megjelenés: 2017. március 6.
Fordítja: Bozai Ágota
Előrendelhető: ITT

Fülszöveg:
A hercegnő naplója szellemes, provokatív, őszinte, intelligens és szókimondó. Épp olyan, mint szerzője volt, a napló megszületésekor mindössze 19 éves Carrie Fisher. A színésznő emlékei rendezgetése közben, régi újsághalmok között bukkant rá saját, kézzel írott naplójára, és szembesült egykori tinédzser önmagával, azzal, hogy milyen is volt megélnie a Csillagok háborújának forgatását vagy éppen hosszúra nyúlt egyéjszakás kalandját színésztársával, Harrison Forddal. A hercegnő naplója ezekről az intimitásokról is beszámol, igazán egyedivé azonban az időutazás teszi: az idősebb Carrie Fisher találkozása a 19 évessel. A könyvben a hatvanéves színésznő emlékei a stábról, a forgatásról, a szerelemről, a sikerről vagy éppen a függőségekről izgalmasan keverednek, vetülnek a kézzel írott napló szövegeire. Utóbbiakból egy sokkal naivabb, sebezhetőbb nő képe rajzolódik ki, akiben azonban csírájában ott van már az excentrikus, vicces, intelligens, nagydumás Carrie Fisher is. Utolsó kötete ékes bizonyíték rá, hogy nem csupán egy hollywoodi szupersztárt, generációk ikonját, de egy kiváló írót is elveszítettünk a személyében.

General Press Kiadó

Catherine Anderson: Rügyfakadás
Sorozat: Szélbe írt sorok (2)
Várható megjelenés: 2017. március 9.
Fordítja: Fogarasi Márta
Terjedelem: 336 oldal
Előrendelhető: ITT

Fülszöveg:
Mystic Creek kisvárosában senki sem sejti, hogy Taffeta Brownnak néhány évvel korábban milyen szörnyű megpróbáltatásokon kellett keresztülmennie. A helyi gyógytermékbolt tulajdonosát gazdag, nemtörődöm férje nemcsak hogy többször megcsalta, de elvette tőle azt is, aki a világon mindennél fontosabb számára: a kislányát, Sarah-t. Az asszony Oregonba költözött, hogy új életet kezdjen, és remélni sem merte, hogy valaha is visszaszerezheti egyetlen gyermekét. A sors azonban az útjába sodor valakit, aki ismét reményt ébreszt benne: Barney Sterlinget, a helyi seriffhelyettesek egyikét, aki egy meglehetősen szokatlan intézkedés során menthetetlenül beleszeret az asszonyba. Mindenáron megpróbálja meghódítani, mígnem egy nap a korábban hajthatatlan Taffeta meglepő kéréssel áll elő: vegye el őt feleségül, hogy visszakaphassa a kislányát. A férfit őszintén megdöbbenti a javaslat, de Sarah érdekében végül igent mond. Ahhoz azonban, hogy hihető legyen kettejük szerelembe esésének a története, kénytelenek azt el- és megjátszani. Kisvártatva kiderül, hogy ez nem is esik nehezükre. Azt azonban egyikük sem sejtheti, hogy miféle kihívások várnak rájuk, és mennyi mindent kell kockára tenniük a jó ügy érdekében…Vajon e kényszerű kötelékből fakadhat-e valódi szerelem? Talán újra csoda történik Mystic Creekben?

Nicholas Sparks: Menedék
Várható megjelenés: 2017. március 20.
Fordította: Szieberth Ádám
Terjedelem: 352 oldal
Megrendelhető: ITT

Fülszöveg:
Senki sem tudja, honnan, de egy nap gyönyörű nő érkezik Southportba, a tengerparti kisvárosba. A zárkózott fiatalasszony számára ez a hely többet jelent holmi átmeneti állomásnál. Katie-nek ez a városka valódi menedék. Szörnyű emlékek űzték idáig, és túlélése érdekében csak remélni tudja, ittléte titok marad. Legalább az előtt a bizonyos férfi előtt. Egyetlen módon lehet biztonságban: ha senkivel sem barátkozik, és főként senkit sem enged közel magához. Ám az önkéntes száműzetésbe vonult nő erre képtelen, és szép lassan megnyílik két ember felé: az egyik a mindig váratlanul, szinte a semmiből előbukkanó szomszédasszonya, Jo, akivel szoros barátságba kerül, a másik pedig Alex, a gyermekeit egyedül nevelő özvegyember. Ahogy Katie érzelmei a férfi iránt elmélyülnek, a múltját elsötétítő árnyak egyre közelebbről fenyegetik e törékeny boldogságot. Nicholas Sparks (Az utolsó dal, Tűzlovag) a legelemibb emberi érzelmeket helyezi előtérbe, ám ezúttal üzenete mindennél egyértelműbb: az élet viharaiban a szerelem az egyetlen valódi menedék.

Athenaeum

Mona Awad: Antilányregény
Várható megjelenés: 2017. március 24.
Terjedelem: 400 oldal
Előrendelhető: ITT

Fülszöveg:
A könyv története titkos ajándékot rejt.
Adunk neked vele egy barátnőt. Kicsit zűrös a csaj, az igaz, de nagyon szerethető, mert tényleg mindig őszinte, mert elképesztő sztorikba keveredik folyton, és mert olyan viccesen tud ruhát próbálni, ahogy senki más. Ő Lizzie, a kövér lány. Aki különben nem is kövér, csak azt hiszi magáról. Ez a dilije. Hogy dagadt. Meg hogy biztos nem kellene egyik fiúnak sem. Ne tudd meg, milyen pasikra hajt, még egy rockzenésszel is összejött. Abból jó nagy gáz lett, majd elmeséli. Lizzie olyan, mint te – boldog akar lenni. Talán kicsit megelőzött téged: ő már végigcsinálta. Légy vele türelmes, kérlek! Ő azért bukdácsol ennyit, hogy neked már ne kelljen. Elköveti helyetted a hibáidat. Nevessetek, sírjatok együtt! 2016 legjobb debütregénye (Amazon.ca). Szívszorító… Tele van szépséggel és humorral. Függést okoz, mint a chips, és ezt olvasva átérzed, milyen fájdalmas lehet semmi mást nem enni, mint 10 deka párolt halat, örökké. (Chicago Tribune) Mona Awad lerántja a leplet a nővé válás küzdelmeiről, az önértékelési zavarokról – a testképtől kezdve a társas kapcsolatokon át egészen addig, hogyan találhatjuk meg magunkat ebben az érzéketlen világban. (Elle Magazin)

4 megjegyzés:

  1. Szia!

    Eddig kicsit furcsán álltam az Antilányregényhez, bár a címe nagyon megfogott, és annak ellenére, hogy sokan mondták, hogy biztos jó lesz, én kételkedtem benne. De most meghoztad hozzá a kedvem, szóval köszönöm! :))

    All the love xx
    Barby

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Barby!

      Örülök, hogy meghoztam a kedved a könyvhöz :)
      Nagyon bízom benne, hogy nem okoz majd csalódást egyikünknek sem a történet :) Igyekszem mielőbb írni róla itt a blogon :)

      Köszi, hogy itt vagy,

      Patrícia

      Törlés
  2. Bár megvan a Menedék, de annyira szép ez az új borítós is, hogy... Á, nem veszem meg újra, de ha egyszer meglátom egy antikváriumban, akkor nem hagyom ott :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D ismerem az érzést :D (és nem is szabad ott hagyni :D )

      Törlés