Mohamedou Ould Slahi: Guantánamói napló

A Maxim Könyvkiadó gondozásában a Könyvfesztiválra jelenik meg Mohamedou Ould Slahi fogságáról beszámoló kötete, a Guantánamói napló. A szerző könyvében a 2001. szeptember 11-i terrorcselekmény és tragédia utáni amerikai megtorlások eszközeiről is ír - testközelből.

Mohamedou Ould Slahi: Guantánamói napló 

Alcím: Feljegyzések a fogolytáborból

Eredeti megjelenés: 2015.

Hazai megjelenés: 2017. április 20

Kiadó: Maxim Könyvkiadó

Fordította: Ipacs Tibor

Téma, műfaj: napló

Terjedelem: 460 oldal

Megrendelhető: ITT

Csillagérték: 7

Fülszöveg:

A mauritániai Mohamedou Slahi, bár sosem vádolták meg semmivel, 2002 óta a Guantánamo Bay-i fogolytábor rabja, most pedig naplóján keresztül bepillantást nyerhetünk élete mindennapjaiba, jogtalanul eltöltött, hosszú rabságának részleteibe.

Forrás

2001. szeptember 11. megrengette a világot. Sok nap csordogál el az emlékezet végtelen tengerébe, de ezt a napot valahogy senki nem felejti el. Bár kétségtelen, akkoriban az információ – a maihoz képest – nem robogott fénysebességgel végig a világon, nem volt Facebook (igen, létezett ilyen is), így a napom nagy részét általános iskolai teendőimmel töltöttem. Arra viszont kristálytisztán emlékszem, hogy hazaérve az iskolából a délután nagy része különféle híradásokra tapadva telt, a harmadik világháború kitörésének szelével, és a ledőlő ikertornyok felvételének szakadatlan ismétlésével.

Illusztráció

Az ezt követő időszakról Osama bin Laden és a terrortámadás további közvetlen kiötlőinek hajtóvadászatát már nem követtem olyan éles figyelemmel, így kíváncsian csaptam le Mohamedou Ould Slahi naplójára. Kezdetben nem is feltétlenül a szerző érdekelt, már alapvetően a címben szereplő Guantánamo is elég húzóerő lett volna ahhoz, hogy érdekeljen a könyv. Mielőtt nekiláttam volna a naplónak, azért mégiscsak olvastam néhány információt Slahiról is, így idéződtek fel bennem a tízéves önmagam emlékei a World Trade Center elleni terrortámadásról.

Maga a kötet kezdetben inkább memoár, hosszabb visszaemlékező elbeszélések jellemzik, s nem napi feljegyzések. Hosszasan kerül felvezetésre, hogy is juthatott Mohamedou Ould Slahi az amerikai titkosszolgálat látókörébe, illetve hogy miféle üldöztetésnek is tették ki ezt az embert, s hogyan lett a leghírhedtebb fogolytábor lakója. Egészen biztos, hogy naivitásom is hozzátett, hogy így gondoljam, de tény, hogy a lefestett kihallgatások és megaláztatások sokkal inkább hatottak második világháborús vallatásoknak, mintsem huszonegyedik századi eljárásnak. S nagyjából ugyanez is maradt az érzésem végig: a terrorcselekmények kapcsán kiragadtak egy népcsoportot, és az abba tartozó „minden gyanús elemet” igyekeztek kiszűrni. Talán, mivel nem igazán érzem magam kompetensnek az amerikai eljárásokban, így ennél beljebb nem is nagyon merészkednék a témában, viszont az kétségtelen, hogy Mohamedou Ould Slahi meghurcolásának (nyilvános) részleteivel egészen megrázó volt szembesülni.

Larry Siems a naplóval

A „nyilvános” pedig nem is feltétlenül kívánkozik zárójelbe. Már a könyvbe belelapozva is feltűnik, hogy vannak oldalak, melyeken (egy-két szót leszámítva) végig a „cenzúra” nyomával találkozunk, azaz fekete kihúzásokkal. Valahol csak nevek, helyszínek maradnak a jótékony homályban (bár ezeket a lábjegyzet gyakran feloldja), de akad, ahol egész oldalak. Összességében letaglózott a könyv. Nagyon idegennek éreztem, és ez az érzés végig megmaradt. Nehéz megmagyarázni, de ilyen könyvek olvasásakor, mikor az abban tárgyalt, teljesen abszurd és hihetetlen (háborús és hajtóvadászatos) események valóban ebben a világban, itt és most történnek, akkor valahogy elgondolkozik az ember, hogy egyáltalán nem rossz itt nekünk, a Kárpát-medence ölelésében.