2017. május 22., hétfő

Klausz Melinda: Megosztok, tehát vagyok

Klausz Melinda immár másodszor vezet minket a közösségi média világába, ami kicsik és nagyok hasznára válhat a virtuális térben való eligazodásban. Az Athenaeum gondozásában megjelent Megosztok, tehát vagyok három bloggerünk figyelmét is kivívta, így turnéra indulunk a kötettel. Tartsatok velünk, vegyetek részt a nyereményjátékunkon, és nyerjétek meg a könyv egy példányát a kiadó felajánlásában!

Klausz Melinda: Megosztok, tehát vagyok
Megjelenés: 2017. április 14.
Kiadó: Athenaeum
Téma, műfaj: ismeretterjesztő
Megrendelhető: ITT
Terjedelem: 350 oldal
Csillagérték: 9

Fülszöveg:
Az ​Internet, a közösségi média felületek változása, fejlődése számos új technikát, eszközt, tulajdonságot és bizony betegséget is hoz(ott) magával. Új szavakat, kifejezéseket kell megtanulnunk, hogy felvegyük a versenyt a mai fiatalokkal, akik már a munkavállalás során is teljesen más elvárásokkal rendelkeznek, mint akár 30 éves társaik. A Megosztok, tehát vagyok című könyv a családi élet, az iskola, a munkavállalás fejezeteit veszi sorra, s mutatja be az új technológia jelentette kihívásokat, mérföldköveket, betegségeket, problémákat és megoldási módszereket. Esettanulmányokon és tippeken keresztül visz végig az adatvédelemtől a közösségi média stressz szindrómán, a családi élet, a szerelem, a párkapcsolat és a munkavállalás új technikai megoldásain át a generációk közötti különbségek bemutatásáig. A kötet segítségével választ kaphatunk arra is, hogy miért ragaszkodnak a mostani gyerekek és fiatalok a közösségi média felületekhez és bizony nekik már a digitális hagyatékukról is rendelkezniük kell.

Illusztráció

A közösségi média nagykönyve után kíváncsi voltam Klausz Melinda következő kötetére is, hiszen az előzőből rengeteg tanulságot, sok értékes tapasztalatot gyűjthettem be a közösségi média működésével kapcsolatban. Úgy gondolom, azokat a tanácsokat, megerősítéseket felhasználva még tudatosabban használom mind a magán, mind pedig a Szembetűnő közösségi profilját, és azóta a blogon is szabadon lehet kommentelni.

Illusztráció
Nagyjából hasonló benyomásokra számítottam a Megosztok, tehát vagyok című könyvtől is, az előfeltevéseim viszont csak részben valósultak meg. Ez a kötet ugyanis érzésem szerint sokkal szélesebb kört meg tud szólítani, ha úgy tetszik, célközönsége nem az üzleti világ, jóval inkább a hétköznapi felhasználó. Ráadásul, külön élmény, hogy a szakértői kérdések és válaszok nem általánosságban, hanem célzottan, korcsoportonként/területenként tárgyalják a felhasználói problémaköröket. De ne szaladjunk ennyire előre! Ahogy A közösségi média nagykönyvénél, úgy itt is egy általános áttekintéssel indít a szerző. Nem tudom nem megemlíteni újfent, hogy az áttekintés ismét rádöbbentett, micsoda „korszakhatáron” születtem, ami a technikai fejlődést (is) illeti. 1990 többször is felbukkan mint telekommunikációs fordulópont. Nem tehetek róla, ilyenkor mindig meg kell állnom, és elmorfondíroznom azon, mennyire szerencsés vagyok, hogy pont akkor születtem, amikor. Hogy nem beleszülettem az „ájfonvilágba”, hanem részese lehettem a fokozatosságnak. Először a vezetékes telefon, majd (már az általános iskola vége felé közeledve) a saját mobiltelefon örömének, a digitális fényképezőgép, majd a már színes kijelző, mai szemmel silány képeket készítő „kinyitható” mobiltelefon használatának, a gimnázium közepén az iWiW, majd a végén a Facebook egyre szélesebb elterjedésének a környezetemben. Ma pedig tényleg természetesnek hat, hogy ébredés után az első dolgunk az e-mailek és közösségi média gyors végigpörgetése, a „nehogy lemaradjunk valamiről” szellemében.

Illusztráció
Az vita tárgyát képezheti, hogy vajon a technika fejlődésével a társadalmi létünk és kapcsolataink is ugyanezen a pályán haladnak-e. Számomra picit szívfájdalom (saját tapasztalat, nem kívánok általánosítani), hogy a tizenévesek kapcsolatrendszere a virtuális térben formálódik elsőként. Hiába vannak egész nap egy közösségben, míg a közösségi oldalakon nem találják elég érdekesnek egymást, nem kezdeményeznek személyes beszélgetést. De nem akarok elmenni amellett sem, hogy hány igaz és jó barátot találtam a virtuális térben. A hasonló érdeklődési körrel rendelkezők sokkal könnyebben egymásra találhatnak, átívelve az olykor hatalmas távolságokat. Ráadásul, számomra itt van a blogom is, ami megint csak egy olyan platform, ahol igazán értékes embereket sikerült az eddigiekben megismernem. Hosszan lehetne tehát sorolni pro és kontra az érveket, a lényeg talán az ésszerűség és az arany középút megtalálása.

Illusztráció
S mintha a Megosztok, tehát vagyok is ezt sugallná. Nem feltétlenül minden ördögtől való, ami a virtuális térben létezik, viszont szükséges, hogy ismerjük azokat az előnyöket és veszélyeket, amik ott várnak és leselkednek ránk. Emiatt is tartom kifejezetten jó ötletnek, hogy a kötet különféle területenként tárgyalja az egyes, az adott csoportra leginkább jellemző problémaköröket. Kezdve a „sorsszerűen” felbukkanó hirdetésre, amit előzőleg sokáig nézegettünk, majd elnavigáltunk róla egészen az internetes zaklatás vagy épp a pedofília témaköréig. Az internetes zaklatásnak manapság egyre bővülő irodalmát megtalálhatjuk, a szépirodalomnak (elsősorban a gyermek-és ifjúsági irodalomnak) is egyre fontosabb témája ez. Ezek célja egyrészt a megelőzés, másrészt pedig a figyelemfelhívás: igenis, van megoldás. Az internetes zaklatók első számú célpontjai között a fiatalkorúak és a nők. Nem véletlen, hogy ez a téma több helyen is felbukkan a könyvben. A szülőnek figyelnie kell az intő jelekre, míg a gyereknek is tudatosítania kell, hogy van kihez fordulnia. Ugyanez a nők esetében is érvényes. Amire pedig kevésbé gondoltam, és ebben a könyvben a szerző felhívja rá a figyelmet, az a tanárok gyerekek általi „zaklatása” (fordított helyzetről sokkal gyakrabban hallunk). Egyszóval: nem árt nyitott szemmel járni a virtuális térben sem.

Klausz Melinda
Bár a kötetben számomra viszonylag sok evidencia volt – hasznosnak találtam minden fejezetet (s az ismétlés és újbóli tudatosítás sem árt). A Megosztok, tehát vagyok c. könyvet minden hétköznapi felhasználó kezébe odanyomnám, egészen biztos vagyok benne, hogy mindenki találna benne újdonságot és hasznos tanácsokat (melyek segítségével akár súlyos pénzeket is megtakaríthat). Másfelől az egyes leírások néhol igazán vicces görbe tükröt is tartanak a felhasználók elé (csoportosítások). A bejegyzésben nem esett szó továbbá a könyvben közölt feladatokról sem, amiket nagyon ajánlok kipróbálásra, igazán tanulságos lesz az eredmény. Összességében Klausz Melinda második könyve kellemes meglepetés, gondolatébresztő és abszolút hasznos olvasmány volt számomra. Köszönöm az élményt!

Blogturné Klub


A turné állomásai

05.22. - Szembetűnő
05.24. - Deszy könyvajánlója
05.26. - Zakkant olvas

Nyereményjáték


Sokunk számára manapság már elképzelhetetlen a közösségi média napi használata: megosztunk, becsekkolunk, feltöltünk, letöltünk, blogolunk. A turnéhoz tartozó játékunkban nagyon egyszerű feladatotok lesz. Minden állomáson elrejtettünk egy-egy mindannyiunk által használt (de legalábbis ismert) közösségi oldalt. A feladatotok, hogy a kiemelt betűk alapján megtaláljátok, melyikről van szó, és beírjátok a Rafflecopter megfelelő sorába.

Figyelem! A beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Kérjük, hogy levelünkre 72 órán belül válaszoljatok, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk! A kiadó csak magyarországi címre postáz.

a Rafflecopter giveaway

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése