2017. október 18., szerda

Nicholas Sparks: Hosszú utazás

A Genereal Press Kiadó meghívására Nicholas Sparks októberben hazánkba látogat. A romantikus kötetetek egyik legnépszerűbb szerzőjével az olvasók október 18-án és 19-én személyesen is találkozhatnak Budapesten! A Blogturné Klub négy bloggere egy rendhagyó Sparks-turnéval készül az író érkezésére, s egy hat állomásos turné keretében öt történettel is megismerkedhettek, illetve érdekességeket tudhattok meg Nicholas Sparks könyveinek adaptációiról is. Ha a turnéval tartotok, s Fortuna rátok mosolyog, Tiétek lehet a Szerencsecsillag egy példánya a Kiadó felajánlásában!

Nicholas Sparks: Hosszú utazás
Eredeti megjelenés: 2013.
Hazai megjelenés: 2015.
Kiadó: General Press Kiadó
Fordította: Kolláth Nóra
Téma, műfaj: romantikus regény
Megrendelhető: ITT
Terjedelem: 392 oldal
Csillagérték: 8

Fülszöveg:
Ira Levinson egy hideg téli reggelen balesetet szenved: autójával átszakítja az út menti szalagkorlátot, és az árokban landol. A kilencven egy éves, rákbeteg férfi lassan behavazódó autóban kényszerülne szembenézni a halállal, ha imádott felesége, Ruth nem sietne a segítségére. Az asszony kilenc éve meghalt, ám Ira valósággal úgy érzi, Ruth még mindig mellette van, és ez arra készteti őt, hogy felelevenít se egy nem mindennapi szerelem és házasság történetét. Sophia Danko művészettörténetet tanul a Wake Forest Főiskolán, és életében először - baráti unszolásra - részt vesz egy rodeón. Itt ismerkedik meg Luke Collinsszal, az egyik rodeóssal, és a két fiatal között hamarosan szerelem szövődik. Sophia nagyvárosi lány, okos és ambiciózus, míg Luke egy farmon él az édesanyjával, és kőkeményen dolgozik a megélhetésért, még súlyos sérülése miatt sem adja fel a rodeózást. Kérdéses, hogy két ennyire különböző, ilyen eltérő családi háttérrel és érdeklődéssel rendelkező ember megtalálhatja-e egymás mellett a boldogságot. A sors úgy hozza, hogy a két pár története különös módon egybefonódik, és az események innentől kezdve nem várt fordulatot vesznek. Nicholas Sparks (Szerelmünk lapjai, Éjjel a parton, Üzenet a palackban), a világszerte ünnepelt szerző regénye 2015-ben elnyerte az Arany könyv-díjat.

Filmjelenet

Ha a Vissza hozzád kapcsán azt írtam, közel áll a Szerelmünk lapjaihoz, akkor a Hosszú utazás kapcsán azt kell mondanom: közel áll a Vissza hozzádhoz. Bár tény, hogy a történetek más-más aspektusból rokoníthatók egymással. A Vissza hozzád a Szerelmünk lapjai egy alternatívája, míg a Hosszú utazásban a kezdetben látszólag mellékvágányon mozgó idősebb generáció szerelmi története okozott áttörést szívem romantikus csücskének. Mindkettő két szálon fut, bár ez a két szál a Hosszú utazás kapcsán sokkal jobban elkülönül és csak a történet lezárásában oldódik fel.

"Néha úgy tekintek magamra, mint egy kihalófélben levő faj utolsó példányára."

A film plakátja
Talán emiatt a Hosszú utazás nagyon lassan szippantott magába. Ira és Ruth szerelmi történetének kibontakozása, kettejük meg nem értettsége és a művészetekhez való viszonya a kötet elején kicsit idegennek hatott, Sophia és Luke szerelme pedig túl elkapkodottnak és összecsapottnak tűnt. Fura egyveleg, és nem is gondoltam, hogy ebből a regényből bármi érdekfeszítő kikerekedhet – a szokásos szép nyelvezeten és reménybeli leveleken kívül. Olyan jó és tanulságos témákat érintett, amik szerintem további kifejtésért kiáltottak (mint Sophia rossz kapcsolata előző párjával, Luke és az anyja kapcsolata vagy épp a fiatalok eltérő neveltetése és világlátása közötti eltérések kimélyítése/magyarázata).

Kicsit azt éreztem, hogy az elbeszélő mindent az olvasóra hagy, s így kicsit ellaposodott a jelen történeti szála. Ezen nem sokat dobott az a dolog sem, hogy Sophia nem volt túl szimpatikus számomra. Nem értettem, miért kedvelte/szerette meg őt Luke. Semmit nem tudtunk meg a személyiségéről azon kívül, hogy egy védtelen és törékeny leányzó, aki elvileg okos, hiszen az egyetemet egy jó ösztöndíjnak köszönhetően végezte. Az is érthetetlen volt, miért haragudott meg (nem féltésből, inkább féltékenységből) a barátnőjére, amiért az összejött a már említett exével, Briannel. Luke-ot ennél valamivel érdekesebb személyiségnek mutatta be az elbeszélő, viszont volt egy jelenet, mikor a szerelmesek vitatkoztak. Ez az alkalom szerintem tökéletesen alkalmas lett volna kettejük ellentétének kidomborítására, viszont ez is csak elszalasztott pillanat maradt. Megpróbáltam Ruth és Ira szálára fókuszálni, gyorsan bepótolva a kezdeti figyelmetlenségem. Megérte, mert itt több olyan érzelem jött át, ami a Ruth és Luke sztorijából – szerintem – kimaradt.

Filmjelenet
Viszont, még mindig hátra volt a bűvös kérdés: hol és mikor találkozik a két történetszál, milyen kapcsolat lesz a két idősík között. No, hősiesen bevallom, már az elejétől foglalkoztatott a kérdés, így mindenféle összeesküvés-elméletet gyártottam eltitkolt gyermektől kezdve az elhidegült családi kapcsolatokig, de az elbeszélő ennél sokkal banálisabban oldotta meg a kérdést, így lett Sophiából egy rövid időre Ruth. Maga a lezárás pedig még Sparkshoz mérten is kissé szürreálisra sikerült. Nem mondom, hogy több volt ebben a történetben, és még csak azt sem, hogy nem tetszett. Ira és Ruth történetének lezárását kifejezetten szépnek és kidolgozottnak találtam. Maga a regény egésze talán nem tett rám olyan mély benyomást, mint a Vissza hozzád vagy éppen a Menedék, és talán ha ezektől eltérő időpontban olvastam volna, jobb értékelés született volna a Hosszú utazásról. Volna, volna. Igazából, lényegtelen. Ez a történet is elringatott, kikapcsolt. Sparks kötetei közül a középmezőny tetjén.

Blogturné Klub



A turné állomásai

10. 14 - Szembetűnő
10. 15. - Dreamworld
10. 17. - Sorok között
10. 18. - Szembetűnő
10. 19. – Szembetűnő

Nyereményjáték

Hány történetet olvastatok eddig Nicholas Sparkstól? Teszteljük! A turnéhoz tartozó nyereményjátékban a szerző más-más könyvének fülszövegéből találtok rövid részletet minden állomáson. A feladat, hogy a részletből felismerjétek, melyik regényről van szó, s a helyes választ a Rafflecopter megfelelő sorába írjátok be. Jó játékot!

Figyelem! A beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Kérjük, hogy levelünkre 72 órán belül válaszoljatok, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk! A kiadó csak magyarországi címre postáz.

A feladvány:

Johnt ​egyedül neveli szófukar, magába forduló édesapja, akit a munkáján kívül szinte csak az érmegyűjtés érdekli. A tengődő fiatalember egyéb ambíciók híján beáll az USA hadseregébe, ahol karrierje gyorsan felfelé kezd ívelni. Egyik szabadsága idején ismerkedik meg az elhivatott, gyönyörű fiatal lánnyal: Savannah-val, akivel első pillantásra egymásba szeretnek.

a Rafflecopter giveaway

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése