Catherine Anderson: Szederhold

A General Press Kiadó gondozásában és Fügedi Tímea fordításában 2018 áprilisában csodás borítóval jelent meg Catherine Anderson legfrissebb regénye, a Szederhold. A Mystic Creek sorozat harmadik része a sikeres rodeóügynök, Ben Sterling és Sissy Sue Bentley szerelmi történetét állítja fókuszba.

Catherine Anderson: Szederhold

General Press Kiadó, 2018, 384 oldal

Catherine Anderson nem ismeretlen szerző számomra, csaknem három éve olvastam tőle először – akkor egy történelmi romantikust. A Felhők felett a 19. századi Amerikába kalauzolt, s bár nem győzött meg teljesen, mégis kellemes kikapcsolódást nyújtott számomra. 2016-ban a Szélbe írt sorok kapcsán találkoztam ismét a szerzővel, ami több szempontból is nagy meglepetést és pozitív csalódást okozott. Egyrészt Anderson kilépett a történelmi romantikus köréből, ami kifejezetten üdítően hatott, másrészt a Mystic Creek sorozatindító regénye egy különleges, de sajnos nem egyedülálló történetet mesélt el egy bántalmazott nőről és az újrakezdésről. Anderson ebben már kifejezetten jó elbeszélőnek bizonyult és a karakterei, sematikusságuk ellenére is kedvelhetőek, érdekesek voltak.

A sorozat második részére végül nem kerítettem sort, de ezt nem különösebben éreztem hátránynak a harmadik rész fellapozásakor. A Szederhold, a kiváló sorozatindító történet mellett, könnyed romantikusnak ígérkező fülszövegével és csodálatosan szép borítójával hívta fel magára a figyelmem, s a Szélbe írt sorokhoz hasonlatosan: meglepett. 

Catherine Anderson

Lelövöm a poént: nem pozitív értelemben. Lelkesen csaptam az oldalak közé, azonban az első néhány oldal után egyre kedvetlenebbül lapoztam tovább. Hiába a roppant meggyőző Ben Sterling és a vele kevésbé rokonszenvező Sissy Sue Bentley, ha a nagy beharangozók után a lufi kipukkan és szerencsétlenkedő, hiteltelen karaktereket kapsz helyette. Egyértelmű, hogy Anderson az elesett, fájdalmakkal teli nő és az erős, de legbelül érző férfi romantikus (és mindenképpen lassú) egymásra találásával operál, amivel alapvetően semmi problémám nincs, sőt! Ebben a történetben is ez az alaptörténet köszön vissza, a Sterling család újabb gyöngyszemével és a hányatott sorsú Sissyvel. Viszont ebben az esetben a női karakter nemhogy elesett, hanem konkrétan dilettáns, de minimum butácska. Számomra valahogy egyáltalán nem passzolt a Sissyvel kapcsolatos előismeret, amit Ben tolmácsolásában ismerhettem meg, s az az életkép, melyben a nővel először „találkozhattam”. Valaki komolyan nem tudja felmérni, hogy nyolcvan csirkét tart egy húsznak elegendő helyen? Tudom, ez részemről is egy roppant egyszerű megközelítés, de a történet eleji csirkehajkurászás nálam rögtön össze is csődítette a fekete felhőket a történet felett. Ezeket aztán Sissy múltjának árnyai, a szülők megjelenése, az óvatosan kibontakozó szerelmi szál és Ben kutyája, Füge sem igazán tudták elkergetni.

Kicsit értetlenül állok a történet előtt/mögött. Nem tudom mire vélni, mi történt ezzel a sorozattal, mi történt magával a szerzővel. Hihetetlen számomra, hogy a Szélbe írt sorok és a Szederhold írója egy és ugyanazon személy. Nem egyedi, de az olvasmányélményeimre gondolva ritka eset, hogy egy szerző esetén ilyen visszalépést tapasztaljak mind elbeszélői, mind a karakterek megalkotásának terén. A Szederhold biztonsági játéknak tűnik az elbeszélő részéről: amit adott esetben egy már ismert család újabb „álompasija”, egy kutya és néhány csirke megmenthet.